Történetünk

Helló! 👋

Jure vagyok, a Chicatella megálmodója.

Mivel itt vagy, valószínűleg érdekel, ki áll a krém mögött, és hogy lett abból egy nemzetközileg elismert termék.

Talán meglep, hogy egy népszerű, az száraz bőr kezelésére létrehozott hidratálókrém mögött egy férfi áll – azonban a tényleg izgalmas részletekbe még csak most vágunk bele igazán.

Az kiszáradt bőrrel való küzdelem egész életemet végigkísérte. Egészen addig, míg fel nem fedeztem rá a tartósan hatásos megoldást. Azóta nem csak családom és ismerőseim, de több tízezer ember életébe is pozitív változást hoztam, amiért igen hálás vagyok.

Az önbizalomhiánytól a magabiztosságig

Már kisgyermek korom óta több különböző bőrprobléma gyötört. A tapintásra fájdalmas, irritált, viszkető, piros, és száraz bőr mindennapos társammá vált.

A valaha tapasztalt legsúlyosabb reakció a strandon ért. Lekentem magam naptejjel, úsztam, majs a napon játszottam. Mit szólt ehhez a bőröm? Nos, a borzasztó leégés mellé nehezen múló, száraz kiütéseket is szereztem.

Az orvos a következő diagnózist állapította meg: napallergia. Így édesanyám logikusnak tűnő megoldásként mindent megtett, hogy megóvjon a Nap fényétől.

Onnantól, a tengerparti élmények a kalapviselésre, fürdőköpeny hordásra, és az árnyékban gubbasztásra korlátozódott. Vágyakozva néztem más gyerekek után, akik boldogan szaladgálhattak a strandon.

Míg én? A széltől, hidegtől és napfénytől is óvakodnom kellett.

Pattanások kontra önbizalom

Már épp kezdtem elfogadni a szenzitív bőr tüneteit kordában tartó rutint, mire beköszöntött a pubertáskor.

Az arcomon felbukkanó akné miatt kicsit sem éreztem magam helyes srácnak. Hogy ezen enyhítsek, elkezdtem alapozót használni.

Míg ezt számos pasi férfiatlannak tartotta, nekem önbizalomforrást jelentett.

Sőt, jött vele más is! Ez tette lehetővé, hogy egyetemi közgázos hallgatóként egy teljesen más karrierút felé induljak, mint amit a szakterületem jelölt ki nekem.

Nem várt fordulat

A bőrgyógyászat és pszichológia iránti nagyfokú érdeklődésem eredményeként 20 éves diákként sminkes lettem.

A szenvedélyem egészen Londonig repített, ahol a nagymúltú és tekintélyes Yves Saint Laurent vezető sminkeseként számos világhírű kozmetikum kifejlesztésében is részt vehettem.

Mivel rendszeresen vettem részt labormunkálatokban, hamar megértettem és megtanultam a bőr működését.

Saját sminkcsatornám

Miután megértettem az emberi test legnagyobb szervének mechanikáját, a karrierem virágzásnak indult, mivel pontosan tudtam, hogyan kell kezelni az emberek életét megnehezítő dermatológiai panaszokat.

Néhány évig oktató jellegű smink-és bőrápolási tartalmakat készítettem az AdviseMyStyle című weboldalamra, melynek hamar népes közönségtábora lett.

Manapság már csak hobbiszinten foglalkozom tartalomgyártással. Egy váratlan esemény miatt ugyanis más irányt vett szakmai pályafutásom.

Az atópiás bőr okozta nehézségek

Noha számos nemzetközi kozmetikai luxusmárkának dolgoztam sminkesként, telente ugyanazzal a makacs problémával kellett szembenéznem.

A kézbőröm annyira kiszáradt, hogy irritálttá, vörössé, szárazzá és hámlóvá vált.

Mivel ez a küllem többször megijesztette ügyfeleimet, télen fehér pamutkesztyűben sminkeltem.

A hónapokig tartó kesztyűhasználat nem tett jót az amúgy is akut állapotnak, mely azt hittem, soha nem ér véget.

Hirtelen győzelem a száraz bőr felett

Egy nap nem találtam a pamutkesztyűmet, ezért a bőrömet egy, a L’Oreal laboratóriumában kifejlesztett alapozóval fedtem be.

Az alapozó okkluzív összetétele vízmegtartó hatást fejtett ki a bőrömben, mely mellett az képes volt megfelelően lélegezni is.

Néhány használat után a pokoli bőrszárazság – nagy meglepetésemre – gyakorlatilag megszűnt.

A Chicatella megalapítása

Noha számos elismert kozmetikai márka dobott már piacra okkluzív hidratálókrémeket, a legtöbben osztoznak egy hátulütőben.

Készítményeik összetevőiben magas mennyiségben találhatók meg emulgeálószerek, melyek a szappanok egyik alap komponensei. Így, hosszú távon a bőr száradásához vezetnek.

Ez a felismerés inspirált arra, hogy elkészítsem a saját hidratálókrémemet, mely nem váltja ki ezt a kellemetlenséget.

Három évbe telt, mire természetes összetevőkből kifejlesztettem egy stabil hidratáló összetételt. Mindez pedig nem történhetett volna meg egy jó barátom segítsége nélkül, aki egy kozmetikai luxusmárka tulajdonosa. Ő és bőrgyógyász tudósokból álló szakértői csapata tette lehetővé a Chicatella megalkotását, mely célzottan reagál a száraz és irritált bőr tüneteire.

Chicatella a kezdeti fázisokban

A kezdetekben szájmarketing útján terjedt az általunk készített krém – de már ekkor is látszott, hogy nagy sikerekre hivatott. Ismerősi körömben ugyanis futótűzként terjedt a termék, megannyi pozitív visszacsatolással.

Mivel egyre gyakrabban kaptam megkeresést idegenektől, egyértelművé vált, hogy készítményünk hamar túlnőtt ismeretségi körömön.

Felismertük, hogy hidratálónkkal olyasvalamit tettünk elérhetővé az emberek számára, mely jelentősen javít életminőségükön. Örömmel olvastuk a pozitív véleményeket, miszerint a Chicatella visszaadta egykori önbizalmukat.

Mivel a cég hamar nemzetközi jelenlétet alakított ki Európában, a készítmény további fejlesztése szakavatott tudósok kezébe került.

Ezután, a webshop-nyitás határozottan adta magát. Míg nem rendelkeztünk raktárral, házunk minden zugában dobozok hevertek. Jó szívvel emlékszünk vissza ezekre az időkre is.

Az első Chicatellákat előkészítettük az útra! 👇

Fejlődés a minőség és hitelesség jegyében

Kollégáim azt tanácsolták, hogy ne értékesítsünk olyan terméket az interneten, amelynek magas az előállítási költsége és alacsony az eladási ára – ez ugyanis nem jó ötlet.

A Chicatella a legtisztább, hiteles minősítéssel rendelkező alapanyagokból készül az atópiás és extrém száraz bőr ápolására. Ráadásul, az összetevők beszerzési ára nem csökken nagyobb mennyiség esetén sem.

Csomagolási folyamat, még otthon👇

Tehát, minden új ügyféllel és minden eladott hidratálóval pénzt veszítünk rövid távon ahelyett, hogy keresnénk.

Viszont, a legtöbben újrarendelnek egy második, majd harmadik tégelyt…így hosszú távon képesek vagyunk fedezni előállítási költségeinket.

Sok potenciális ügyfél kérdezi tőlünk, hogy miért nem áruljuk a Chicatellát a kiskereskedelmi üzletekben: alacsony árrésünk azonban nem teszi ezt lehetővé.

Természetesen megtehetnénk, hogy emeljük a termékek árát, azonban azzal a Chicatella univerzalitását, és elérhetőségét korlátoznánk. Ez pedig szembemegy azon fő célunkkal, hogy a krémet mindenki számára elérhetővé tehessük.

A Chicatella nem csak a mi történetünk, hanem mindazoké is, akik életét jobbá tette.

Közösségünk

A Chicatella csapata jelenleg néhány emberből áll, viszont Te is részt vehetsz a krém fejlesztésében.

Ehhez legjobban véleményed megosztásával tudsz hozzájárulni. Minden megjegyzésre, meglátásra szükségünk van, legyen az bármilyen apró. Akár a krémről, akár annak csomagolásáról, kiszereléséről, vagy bármi másról osztanád meg tapasztalatodat, szívesen fogadjuk üzeneted akár e-mailben, akár közösségi média csatornáinkon.

Emellett, a hírlevélre feliratkozva nem csak aktív része lehetsz közösségünknek, hanem elsőként értesülhetsz promócióinkról is!

A kedvezményes ajánlatokon kívül hasznos bőrápolási tanácsokat is megosztunk feliratkozóinkkal – természetesen anélkül, hogy elárasztanánk őket végeláthatatlan üzenetekkel.

Nálunk nincs spam, csak egy-egy praktikus e-mail a legfontosabb tudnivalókról. 

Jól hangzik? Szuper! Csatlakozz alább a Chicatella-családhoz!

Köszönjük a bizalmad, és visszavárunk!

Minden jót,

Jure

Próbáld ki, nincs vesztenivalód!

Vigyázz magadra és a szeretteidre a száraz és irritált bőr természetes gondviselőjével!

2 db Chicatella
krém

2 x 55 ml

24040Ft

INGYENES szállítás

1 db Chicatella
krém

1 x 55 ml

12020Ft

+ 1200Ft
összegű szállítási díj

Rendkívül biztonságos vásárlás az összes fizetési mód esetében, amelyet az alábbi szolgáltató biztosít: